Miért érdemes együttműködni velünk?
Az EVK Szakkollégiumot 1990-ben alapították a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói Egyetemi Vállalkozói Kollégium néven. Amellett, hogy napjainkig számtalan sikeres vállalkozás fejlődött a kollégium falain belül az inkubációs szintű startuptól egészen a nagyvállalatig, a 21. század első évtizedére már teljesen diverzifikált üzleti fókusszal működik a szervezet.
A szakkollégium a nyugati, legfőképp angolszász területek oktatási rendszerében működő college rendszer leképezése. Az EVK célja, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdasági tanulmányokat folytató hallgatók tanrendjét kiegészítve gyakorlatorientált az adott szakterület legmagasabb szintű oktatóival megrendezett szakmai alkalmakkal elmélyítve, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő szaktudással rendelkező embereket képezzen.
A fenti célkitűzés maradéktalan gyakorlati megvalósulását jól bizonyítja a több, mint 350 főt számláló szenior (alumni) bázis. Néhány példával élve a teljesség igénye nélkül kijelenthető, hogy globális perspektívából szemlélve is, a szakkollégiumban végzett egykori hallgatók ma már a gazdasági vérkeringés valamennyi területén meghatározó szakemberek.
Kiemelt partnereink
VÁLLALATI PROJEKTEK
A Szakmai Teamek mellé mentor vállalatok kerülnek, a Team tagok pedig így egy valós üzleti projektben működhetnek együtt a vállalati szakemberekkel. A szakemberek a projekten felül különböző szakmai alkalmakat tarthatnak számukra, ezzel mélyítve az EVK-sok tudását az adott területen. Mind a vállalat, mind a szakkollégium számára gyümölcsöző az együttműködés, hiszen a tagok az ország legjobb közgazdasági egyetemének éltanulói. Ezen együttműködési forma által a vállalat elsőkézből kap lehetőséget a jövő kiváló gazdasági üzletembereivel történő együttműködésre, amely utat nyit a vállalati elköteleződés, illetve rekrutáció felé.
Hogyan zajlik legfrissebb tagjaink kiválasztása?
15-20 ember nyer felvételt évente. A felvételi a piacon megtalálható AC napok mintájára került kialakításra, kiegészítve olyan elemekkel, mint a Benchmark Games által fejleszett kognitív viselkedésmintát vizsgáló “játékplatform”, illetve a jelentkezők gondolkodásmódját feltérképező esszé jellegű véleménykifejtést igénylő feladatok. A minden év tavaszán megválasztott Felvételi Bizottság látja el az ehhez kapcsolódó feladatokat, melyek által további értékes tapasztalatokat gyűjthetnek későbbi, vagy már meglévő munkaerőpiaci jelenlétükhö5
Miért vagyunk szignifikáns részei a magyar üzleti ökoszisztémának, hogyan tud velünk Ön és vállalata együttműködni?
Szakkollégiumunk 30 éves léte során megszámlálhatatlan szakmai kapcsolatot épített ki szeniorain, egyetemén vagy vállalati partnerein keresztül. Célja ezt fenntartani, a szakmai munka szigorú belső ellenőrzésével, izgalmas, valódi üzleti problémán alapuló projektek megvalósításával. Egy EVK-s általánosan több szakterületen is otthonosan érzi magát köszönhetően a diverz képzési struktúrának, valamint a gondolodásmódnak, melynek lényege, hogy igyekszik tagjainak látókörét az üzleti élet minden területére kiszélesíteni. Emellett természetesen nagyon támogatja a specializált tudást is, viszont a 21. század trendjeit szem előtt tartva minden elengedhetetlen eszközt és tudást – beleértve soft és hard skilleket – tagjaira ruház, mellyel sikeresen léphetnek ki a munkaerőpiacra.
Amennyiben felkeltettük érdeklődésüket, kérjük vegyék fel velünk a kapcsolatot a [email protected] emailcímen keresztül, ahol készséggel válaszolunk bármilyen felmerülő további kérdésükre.