A Neptun Power Up telepítése

A Neptun Power Up telepítése

A Neptun Power Up telepítése pár perc alatt elvégezhető, és nagyban megkönnyíti a tárgyfelvételeket, vizsgafelvételeket. Fontosabb funkciói például az automatikus bejelentkeztetés, a 30 próbálkozásos bejelentkezési limit és 5 perc utáni kijelentkeztetés kikapcsolása, illetve az 1 kattintásos tárgyfelvétel.

Mire jó a Neptun Power Up?

Valószínűleg senkinek nem mondunk újat azzal, ha kijelentjük: a Neptun szarul működik. Órákon át kell próbálkozni a bejelentkezéssel tárgyfelvételnél, 30 bejelentkezési próbálkozás után újra kell kezdeni a sorbanállást, ha már bejutottál, folyamatosan kidob a rendszer, és az egyes műveletek között percekig tölt – amikor épp le nem áll az egész. Nem időszakos dologról van szó: a Neptun elődje 1997-ben készült, a Neptun.NET keretrendszer pedig a 2000-es évek elején. De kérdezz meg bárkit az elmúlt 10-15 évből, és gyorsan kiderül, hogy a Neptun diákoknak szánt felülete sosem volt igazán jó.

Többek között ezeken a problémákon javít nagy mértékben a Neptun Power Up nevű, böngészőből működő script, amit a solymosi felhasználónevű nevű volt corvinusos diák fejlesztett és tett közzé a Githubon még 2011-ben. 

Az azóta is folyamatosan fejlesztett és karbantartott script számos funkciót rejt magában, így például:

  • bejelentezési adatok tárolása, illetve automatikus bejelentkezés
  • optimalizált menüsor és félévválasztó
  • belépési limit törlése, próbálkozások gyorsítása, kijelentkeztetés megakadályozása
  • kiválasztott tárgyak mentése, majd 1 kattintásos tárgyfelvétel

Tapasztalataink alapján az egyetemisták döntő többsége aktív használója a scriptnek, ennek következményeként pedig nagy hátrányba kerülsz a tárgyfelvétel során, ha Te nem tartozol közéjük. Szerencsére a telepítés 1-2 perc alatt elvégezhető, és az adataid is biztonságban maradnak: a mentett bejelentkezési adatokat a böngésződ tárolja, azok máshová nem kerülnek továbbításra. A egyébként szoftver nyílt forráskódú, így ezt, és a program teljes működését bárki könnyedén ellenőrizheti.

A Neptun Power Up telepítése

A program telepítésének lépéseit a Neptun Power Up hivatalos oldalán tette közzé a fejlesztő, így ezt a leírást fogjuk mi is követni:

  1. Telepítsd fel a TamperMonkey nevű kiegészítőt a böngésződbe. 

Ez a kiegészítő lesz az a környezet, ami a Neptun Power Up kódját futtatni fogja. Elérhető Chrome, Firefox, Edge, Safari és Opera böngészőkre is. Ha valaki nyílt forráskódú alternatívát szeretne, akkor a Greasemonkey is megfelel a célra. 

2. Telepítsd fel a Neptun Power Up Javascript kódját a TamperMonkey-ba

A linket a hivatalos oldalról érdemes elérni, a Telepítés címszó alatt találod. Az egyszerűség kedvéért ide is bemásoljuk: https://github.com/solymosi/npu/raw/master/npu.user.js. A linkre kattintás után a TamperMonkey felülete fog fogadni, ahol többek között láthatod a teljes forráskódot, de ami számunkra még fontosabb, a Telepítés gombot. Ha erre rányomsz, akkor kevesebb mint 1 másodperc alatt kész is a folyamat.

3. Jelentkezz be a Neptunba

Innen már gyerekjáték az egész: jelentkezz be a Neptunba a megszokott weboldalon. A telepítés utáni első alkalommal egy felugró ablakban fog rákérdezni a program, hogy el szeretnéd-e menteni az adataid a későbbi automatikus bejelentkezéshez. Ez csak egy kényelmi funkció, ha úgy döntesz, inkább nemet mondasz rá, a program többi része továbbra is működni fog. 

Hogyan használd a kiegészítőt?

Mivel a Neptun Power Up nagyon sok különböző funkciót rejt magában, ezeket egy külön írásban fogjuk összeszedni a közeljövőben. Ebben részletes leírást kapsz a legfontosabb trükkökről, hogy a jövőben ne kelljen (annyit) szenvedni a tárgyfelvételek és a Neptun navigálása során. Ha nem akarsz lemaradni a cikkről, csatlakozz a Gólyafészek csoportba a Facebookon!

Ha további tanácsokat szeretnél kapni az első Corvinusos éved megkönnyítéséhez, látogass el a Gólyafészek csoportba!